VISSZATÉRÉS A MUNKÁBA
2010 február 12. | Szerző: kati_75
Mielőtt folytatnám életem történetét, ugy érzem pár gondolat még kivánkozik az előzőekhez. Talán azért is foglalkoztam akkoriban sokat azzal, hogy akikkel addig beszélgettem elfordultak bezárkóztak irányomban, mert mindig szerettem az emberekkel beszélgetni, sok ember között mozogni. Nagyon hiányzott a társaság. Meglátogatott Ildi barátnőm, ott volt Laci és anyámék, de hiányzott a munkahelyi társaság, a sok együtt mókázás. Helyette egyedül voltam sokat.Általában könnyen teremtek kontaktust az emberekkel és viszonylag hamar megnyilok másoknak.Abban reménykedtem, ha majd megkapom a mükezemet, már nem lesz messziról feltünő, hogy nincs és könnyebb lesz közlekedni, másokkal találkozni. Ugy emlékszem, hogy mintegy szülinapi ajándékként kaptam meg, julius 11.-én töltöttem a 19.-et, és pár napra rá mehettem érte.Szerencsére nem bkv.-val hanem anyuék elvittek. Rettenetesen furcsa volt, a kézfee akár a balkezem, annyira élethü volt, viselni már nem. Egy tok volt, amit ráhuztam a maradékra, a hátamon át egy redőnyzsinór a másik honom alatt vissza anyakamon át a jobb oldalra és ott egy szögre rögzitve.Kigombolt bluz, kivágott poló, ennek lőttek.Nyáron a redőnyzsinór a melegben véresre dörzsölte a hátamm és a bal honaljamat. De jobb volt, mert nem voltam feltünő az utcán elsőre. Igy már ki mertem mozdulni. Járnom kellett a baleseti kórházba izomtornára hetente azt hiszem 2-szer, az uj kézzel már mentem simán. Ha valaki hosszan nézte, észrevette, de már könnyebb volt. Lacival is bátrabban mentem bárhová. Az első dolgom az volt, hogy hztam rá gyürüt, és ráraktam egy órát is. Használni nem tudtam, csak kozmetikai célokat szolgált, ha hazamentemm, akkor be5raktam egy szekrénybe. Egy előnye már akkor volt, sosem hagytam otthon az órámat. Később méginkább tökéletesitettem. Kilakkoztam a körmeit, majd megtanultam kilakkozni a bal kezemen is. Te az ecsetet huzod a körmödön, én a jobb hónom alá teszem az ecsetet és a körmöm huzom az ecseten. Ennyi a különbség, hiába mindenki másképp csinálja, de csinálja! Lassan készültem vissza dolgozni. 19-évesem mereven tiltakoztam a rokkantnyugdij ellen, nekem nem lesz a személyimbe, hogy rokkantnyugdijas. Attól viszont féltem, hogy fogadnak a lányok.A kezemet, ha visszamegyek le kell vennem, mert csak akadályoz mindenben, vajon hogy türik.Október elején mentem vissza. Tudom, hogy a főnök felkészitette őket, ugy fogadtak mintha mi sem történt volna. Közöltem velük, sajnos le kell vennem a kezemet. 8 emberre volt egy 2 ajtós szekrény egy polccal mint öltöző. Mondtam, ha megengedik a polcra teszem, letakarom hogy semmi nem látszik belőle, megengedik-e nem fog zavarni senkit? Megengedték, mi sem természetesebb cimszóval. Attól kezdve sinen voltam. Eleinte csaqk kisebb ada munkát kaptam, lyukkártyára vittük a programokat, vagy az adatokat. Gyakorlatilag mintha gépirnék. Egyre jobban ment egykézzel is a szemem villámgyorsan rögzitette a betüket, a kezem pedig egyre fürgébben ütötte. Egy idő után ugyanolyan leütésszámmal dolgoztam mint a többiek.Tudtam, mert adott idő alatt ugyanannyi kártyám volt mint másnak. Hol sok munka volt, hol semmi. Hétközben dolgoztam, néha moziba mentünk.Hétvégén Anyósoméknál voltunk vasárnap estig, vagy néha bulizni mentünk Laci haverjaival. Sinen voltam, minden egyre jobban ment.
KAPCSOLAT KERESÉS MÁSKÉNT
2010 február 11. | Szerző: kati_75
Előző életemben én is megnéztem és sajnáltam azokat az embereket, akik láthatóan eltértek a többiektől. Bele kellett törődnöm, hogy átkerültem erre az oldalra.Nem kellemes amikor érzed a sajnálatot a másikban, a tanácstalanságot mit kezdjen veled. Volt aki többszörös bocsánatkéréssel, new haragudjjal kezdte, majd feltette az egyszerü kérdést? Mi történt a kezeddel? Rájöttem: A kiváncsiság és a sajnálat alapvető emberi tulajdonság és nem szabad zokonvennem másoktól ezeket az érzéseket. Segitenem kell Nekem is, hogy ne érezzék ők kellemetlenül magukat, ha velem találkoznak.Nem szabad, hogy azt higyjék, nekem csak szomoruságból és önsajnálatból áll már csak az életem.Tehát, ha valaki megkérdezett, őszintén, egyenesen nem keseregve, adottságaimból adódoan igyekeztem néha még kis humorral is megfüszerezve elmondani mi történt, hogy élek.Hogy ami eddig természetes volt, hogy tudtam krumplit pucolni azt hogy csináltam először. Letettem az asztalra 1 szem krumplit és megbeszéltem vele, hgogy én vagyok a nagyobb, nekem kell gYőzni, ha akarja ha nem akkor is levetkőztetem. SIKERÜLT,több órai kisérletezéssel.Ilyen szinten kezdtem beszélgetni.Rájöttek, hogy nem kell félni attól, hogy megbántanak, én pedig rájöttem nem szabad megbántódnom. A gyerekekkel volt a legnehezebb. A gyerek őszinte, kimnja amit gondol. Kérdések sokasága: Neked nincs kezed? MiÉrt? És ez miből van? Megfoghatom? Ilyenkor jött anyuka és azt mondta: Hagydd a nénit nem szabad! De ne hagyjon!Nekem kellett azt mondanom nyugodtan, hagyja csak. Igyekeztem az ő szintjükön válaszolni a kérdéseikre.Baleset történt velem stb. Időnként kegyes hazugsággaL:nEM NÉZTEM KÖRÜL AZ UTTESTEN ELÜTÖTT AZ AUTÓ. mUSZÁLY VOLT az igazat nem mondhattam.Megfoghatták a kezem,játszhattak az ujjaimmal.Mondtam mindig ne nagyon tekergessék, mert ugy marad. Három napig csoda voltam, éss amikor rájöttek, hogy ugyanugy játszok velük, ugyanugy nevetek velük akkor többé nem volt téma.Őszintén remélem egy kicsit ezzel segitettem nekik,hogy felnőtt korukban könnyebben tudják kezelni az átlagtól eltérő embereket.NEM VOLT KÖNNYÜ,DE MEGÉRTE.A tanulság szerintem ebből az egészből az, hogy aki más lett annak is tennie kell, hogy őt elfogadják olyannak amilyen.Néha elébe kell menni a többi embernek, mert nem én hanem ő érzi magát rosszul. Vannak persze olyanok is akik inteligencia hiány miatt nyomoréknak, selejtnek gondolják az embert, NA SZERINTEM ŐKET KÉNE MÁSNAK NEVEZNI, VAGY FOGYATÉKKAL ÉLŐNEK, mert azok is,Hiányosak, nincs bennük érzelem és tölerancia mások iránt, egyszerübb elutasitónak lenni.Kedves Magnoli, sajnos nem tudom mi történt a kislányoddal, nem irtad meg, Bár tudnék Neked segiteni, és Neki, hogy elviselhetőbbé tegyem a rá váró éveket. Szerintem már az ovódában meg kéne ismerkedniük a mássággal, szivesen mentem volna bárhová a gyerekek közé az elmult években, hogy megismerkedjenek, ha csak egy kicsit is a mássággal, de sehová nem hivtak.Gondoltam biztos van az országban olyan aki fiatalon elveszti a kezét, hogy megkiméljem az évekig tartó tanulástól megosztanám vele, hogy igenis mindent lehet, csak tenni kell érte. Az évek alatt mindent megtanultam,neki miért kerüljön ez évekbe? Ezért is kezdtem ezt irni, hátha ráakad valaki akinek könnyebbé tehetem a napjait. Köszönöm a tiszteletet és az ölelést is, kicsit sirva is fakadtam mert nem gondoltam, hogy engem ezért tisztelni kell, csak próbáltam élni. Könnyebb most ezeket a mondatokat leirni, mint ezeket az időket megélni. Holnap folytatom házaséletem kezdetével
ESKÜVŐ
2010 február 10. | Szerző: kati_75
Ott hagytam abba, hogy 1977. május 31.-én hazamentem a kórházból. Egy 126 lakásos 10 emeletes ház VII. emeletén laktunk. Anyám egy ideig félve hagyott egyedül, szerintem arra gondolt, hátha kiugrok az ablakon. Érdekes módon egyszer sem jutott eszembe, hogy bármilyen módon végetvessek az életemnek. Rendezkedni kezdtem a szekrényembe, hogy Laci cuccai majd elférjenek.Kezembe kerültek az ujjatlan ruháim, a félbehagyott kötésem és keresztszemes teritőm. Nagyon szerettem kézimunkázni, megnyugtatott, elterelte a figyelmemet. Kirámoltam őket a gardrobba, mondván ennek vége.Laci jött minden nap munka után, terveztük az esküvői előkészületeket.Kit hivjunk meg, hol tartsukstb. Elmentünk a Tanácsházára, julius 1.-re kaptunk időpontot.Mükezem nem volt még, idő kellett, hogy teljesen meggyógyuljon a sebem.Érdekes módon ha velem volt nem zavart, hogy megbámulnak, néha még utánam is fordulnak. Minden lány mint én is tervezi, hogy gyönyörü lesz az esküvőjén. Nem tudtuk,hogy oldjuk meg, hogyne lőgjon a ruhám ujja.Jött az ötlet, hatalmas un. francia csokrot rendeltünk, és rá lett öltve a ruha ujjára, az ujja pedig a ruhához.Ugy nézett ki mintha tartanám.Eljött a nagy nap, az egész család nálunk gyülekezett és mentünk a Házasságkötőbe.Ott döbbentem le teljeen.A nkistermet béreltük ki, mert nem volt annyi meghivott, hogy többszáz emberre számitottunk volna. Az összes munkatársam, a házból rengeteg lakó, mamájék utcájából rengetegen, a réi osztálytársaim. Csuszott az esküvő mert ki kellett nyittatni a nagytermet.Jó érzés volt, de tudtam sokakat a kiváncsiság hajtott, hogy megnézzék mi van velem. Összességében igazán szép esküvőm volt, az étteremben tartott családi buli is nagyon jól sikerült, még otthon folytattuk hajnalig.Pár nappal később utaztunk a Balatonra nászutra.Anyuék vittek le minket.Jó volt minden leszámitva, hogy ugyan zárt strand volt, kellemetlen volt a sok bámuló tekintet, mi el voltunk foglalva egymással.Itt jegyzem meg, hogy a következő évben még elmentünk a Balatonra nyaralni, mert kaptunk beutalót, de azóta sem igen voltam strandon.Hazajöttünk, és kezdődtek a hétköznapok. Laci és anyámék mentek dolgozni, én ott maradtam egyedül napközben.Próbáltam segiteni anyunak, mostam, megtanultam a teregetésnél, hogy a másik kezemet a fogaimmal a ruha megtarásánál tudom helyettesiteni.Vasaltam,söprögettem felmostam,minden ment, csak nagyon lassan.Amikor már olvashatóan irtam levelet irtam apuéknak,hogy telik az életem. Nem voltak ott az esküvőnkön, mert nehezen mozogtak,papa és apám is beteg volt, vagy nem akartak anyámékkal találkozni nem tudom.Kaptaqm időpontot, mükéz késziotéséhez mintavételre a Dózsa Gyögy utra.Mivel mindenki dolgozott,igy egyeül kellett mennem,Bkv.-val.Felöltöztem,felültem a villamosra.Ült velem szemben egy idősebb hölgy, azt vettem észre,hogy mereven nézi üresen lógó bluzomat és potyognak a könnyei.Szerencsére le kellett szállnom, mert én is majdnem sirva fakadtam.Sikeresen levettékl a gipszmintát a kezemről, leszámitva azt a kis apró momentumot, hogy a srác a lehuzott gipsszel együtt ugymond szörtelenitette a hónaljamat is,orditottam egyet,elfelejtett papirt odatenni.Hazafelé nemcsak a sajnálkozó tekintetekkel, de sajgó honaljammal is meg kellett küzdeni.Akkor már tudtam, én vagyok az akivel mindig történik valami mit csodálkozom.Azt viszont tudtam, amig nem lesz meg az uj jobbkezem,egyedül ki nem teszem a lábam a házból.Még a házon belül sem mozogtam szivesen.Minden lakó ismert,régebben sokat beszélgettem a szomszédokkal,és a házbeli többi lakóval.Mióta hazajöttem, épphogy csak köszöntek és gyorsan továbbmentek, szinte laposkuszásba.Sokat gondolkoztam ezen, volt időm bőven és rájöttem valamire.Hogy mire azt a következő bejegyzésben megirom. folyt. köv.
AMIRŐL NEM TUDTAM
2010 február 9. | Szerző: kati_75
Mint irtam egy hét kimaradt az életemből, utánna sem igen az volt a téma ami történt jódarabig. Tulajdonképpen amikor hazakerültem akkor beszélgettünk arról mi is történt velem. A doktornő a kábitó injekciót nem a vénámba, hanem az artériámba nyomta, ennek következtében a főereim és az összes erem elzáródott, trombozisok alakultak ki. Ha csak egy is kimozdul akár ott is maradhattam volna. Anyuék és a család intézte el azt is, hogy átkerüljek az Érsebészeti Klinikára.Nem tudtak belenyugodni, hogy menthetetlen a kezem.Anyu helyettem feljelentette a doktornőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a rendőrségen.1978.-ban felmentették, mondván a téves diagnózis nem gondatlan veszélyeztetésnek minősül.Tudomásom szerint a mai napig praktizál. A rendőrségen a nyomozók mondták, hogy polgári perben perelhetem, de nincs ügyvéd aki elvállalja mondván orvos orvos ellen sosem fog vallani. Ők ajánlottak egy ügyvédet,aki akoriban pert nyert az állam ellen,szerencsére elovállalta.Semmilyen törvény nem volt a mühibákra. Az anyagi káromat meg kellett téritenie, de eszmei kártéritésre nem voltam jogosult. Ahogy haladt az én perem ugy változtak a szabályok.Azt hiszem következő év juliusától vezették be az eszmei kártéritést a maradandó sérülések esetében.Ha ez ma történne velem egy családi ház árát perelhetném ki kb. a kórházból, és a média is zengene tőle.Nem mintha az utóbbi hiányozna. Tehát belevágtunk a pereskedésbe. Ez csak egy kis kitérő,délután folytatom azzal, hogy végleg hazakerültem a kórházból.
KÉZ NÉLKÜL
2010 február 8. | Szerző: kati_75
VOLT-nincs bejegyzésemet ugy fejeztem be, hogy komában vagyok. Nos 1 hét után fokozatosan vonták tőlem a kábitókat és egyszercsak kinyitottam a szemem. Nem döbbentem meg a látványon ami fogadott, a jobb kezemből válltól lefelé egy kb 20 cm-es rud maradt, vastagon bekötözve.Eleve a fájdalom amit éreztem nem hagyott gondolkodni, 3-4 óránként nyomták a fenekembe a fájdalomcsillapitót. Egy középkoru fehérköpenyes férfi matatott folyton körülöttem ő volt az un. felcser, Jánosnak hivták.Én János nővérnek szólitottam.Ebben az időben a Rehabilitációs intézet ugy tudom flig katonai korház volt még.Tele volt Palesztin nőkkel és férfiakkal, no meg gyerekekkel, akik repeszdsérüléstől szenvedtek és a vöröskereszt hozta őket Magyarországra.Nem volt ritka itt a férfi nővér.Visszatérve hozzám, valahogy az agyam rögzithette az utolsó képet a kezemről,igy tudatalatt már komában is felfoghattam,hogy nem lesz kezem.Pár napig egy 3 ágyas intenziv szobában voltam.Függönyökkel elválasztott 3 ágy volt,én voltam az egyedüli nő.Sok emékem nincs éber voltam már ettem is de felkelni még nem rtudta,m.Pár nap után kerültem egy kórterembe és akkor jött a neheze.A varratokat kiszedték,gyorsan gyógylt a sebem.Csupán csak azt nem tudtam,hogy fogok felöltözni, hogy kötöm be a cipóm stb,magyarul hogy éljek a mindennapokban.Egyre jobban voltam, beosztották a napomat.Reggeli, utánna kezelések.Árammal csapatták az izmaimat a sorvadás ellen.Nem volt fájdalmas csak kellemetlen.Utánna tornaterem ott labdázni különböző tornagyakorlatokat kellett végezni.Mire visszaértem a kórterembe drága jó nagyapám már várt a folyoson minden áldott nap.Jött szegény a trombozisos lábával és mindig hozott valami finomat.Nemigen beszélgettünk arról mi történt inkább a lelket próbálta beléönteni.Ebéd előtt elment.Délután füzetbe kellett mint a dedóban a betüket tanulnom.Később jött Laci majd anyámék.Igy teltek a napok,estére mindig lefáradtam,nem volt időm gondolkozni.Amikor Laci először bejött hozzám,mondtam Neki visszaadom a gyürüt,mert változtak a körülmények.Közölte,számára semmi nem változott,ugyanugy szeret és ha kikerülök innen összeházasodunk amint lehet.Később megtudtam,hogy az orvosok is ezt tanácsolták,hogy minél előbb legyen esküvő biztos jót tesz a lelkemnek.János nővérnek is sokat köszönhetek,mert ő sem hagyott nyugton,képzeljétek egyszercsak hivott gyere segits kötszert vágni.Azt hittem hülyéskedik,jobb kézzel tudtam bánni az ollóval,de ballal?És egy idő után ment,viszont a cipőmet még mindig másnak kellett kötni.Ha nem voltam lázas akkor hétvégére hazaengedtek.Akkoriban nem volt csak kéthetente szabadszombat.Összefogott a család, ha anyuék dolgoztak,akkor keresztéknél voltam.A fájdalom lassan csökkent,volt helyette egy furcsa érzés.Ugy nevezik FANTOM érés.Évekig megmaradt.Éreztem a kezem,de már nem volt.Sokszor megviccelt,hogy viszket a kisujjam rettenetesen,de nem vakarhattam meg mert nincs.Később rájöttem hol kell megnyomni a maradék kezem ahhoz,hogy elmuljon.Néha a fenekem jobban fájt mint a kezem.A hetekig tartó állandó injekció miatt ugy nézett ki mint a tüpárna,még két év mulva is hámlott.Jött a tavasz, jól voltam,igy közölték május 31.-én hazamehetek.Eddig a kórházban nem lógtam ki a sorból,ssok hasonló beteg volt.Otthon a szobában sem zavart senkit,hogy lóg a ruhám ujja.Minden nap egy kicsit tanultam.Öltözni,aláirni a nevem.Newm tudod ellképzelni mekkora sikerélmény okozott ha sikerült.Aztán eljöt május 31-e és eéhagytam a korházat.Nem tudtam,hogy a neheze akkor kezdődik,addig nemigen volt rossz másnak lenni.Pedig én nem változtam,csak fizikailag.folyt.köv.
Hgj 371.-nek.
2010 február 8. | Szerző: kati_75
Köszönöm, hogy ennyire átérzed a sorsomat, valóban igy utólag ami csak eddig a bejegyzésig le van irva az életemből az is sok lenne egy emberöltőnek.Sajnos nem ért még véget a megpróbáltatások sora. Irtad, hogy döbbenet. Na ezért irom ki magamból az egészet, hogy más embereknek talán segit talpraállni a problémajukból a példa. Hozzáteszem, hogy rengeteg hibát én követtem el, nem okolok senkit.A doktornőre sem haragszom, akkor sem gyülöltem azért mert elvétette az injekciót. Egy valamit nem tudok megbocsájtani Neki, hogy nem látogatott meg, nem érdekelte mi történt velem, többé nem nézett a szemembe. Sajnos addig zongoráztam a gépemen mig sikerült kitörölnöm a Köszönöm c. bejegyzésemet a hozzászólásoddal együtt. Bocs,még csak most tanulom a blogkezelést.Este folytatom a történetet.
VOLT-NINCS!
2010 február 7. | Szerző: kati_75
1977. április 8.-a nagypéntek napja volt, a husvét előtti utolsó munkanap. Ott áltam a Szülőotthon folyósóján, reggel 8.-kor többedmagammal. Féltem de gondoltam tul leszek rajta hamar, és Laci jön értem fél 2.-re, ha nincs gond hazamehetek és mjd otthon pihenek. Hamar sorrakerültem, meglepetésemre egy doktornő készült müteni engem. Azóta sem találkoztam nő nőgyógyásszal. Elmondta, most kapok egy injekcót, amitől elbódulok majd. Be is adta a jobb vénámba, annyira fájt,hogy orditottam. Azt mondták, ne hisztizzek. Tovább nem igen emlékszem semmire, egy kórtermi ágyban ébredtem fel, gondoltam tul vagyok mindenen. Valahogy lenéztem a jobb kezemre, és a vénámnál egy világosbarna foltra lettem figyelmes.Ha hozzáértem érzéketlennek tünt. Szóltam egy nővérnek,aki azt mondta hivja a doktornőt.Később visszajött, majd jön a doktornő, de egy császármetszésen van.Nem tudom mennyi idő telt el mire jött megnézte a kezem, majd távozott. Később visszajött, ne ijedjek meg, átvisznek a kórházba ahol majd megnézik mi van a kezemmel. Átvittek, eraktak egy szobába,néha jöttek-mentek,de nemigen szóltak hozzám.Arra emlékszek,hogy a nyakamba adtak egy injekciót ami rettenetesen fájt. Később mondták,várják a mentőt és átvisznek másik kórházba.Közben-ezt már csak utólag tudom anyuéktól-Laci várt a Szülőötthon előtt,és egy szobatárs kiszólt Neki az ablakon,hogy elvittek a kórházba mert valami gondd van. Mire értem jött a mentő már anyu is ott volt, ő jött velem a mentőben.Délutáni csucsforgalom volt,szirénázva dudálva ment velem a mentő,sőt egy rendőrautó is előkerült,az tisztitotta előttünk az utat.Nem kivánom senkinek ezt, nem tudtam miért ilyen sürgős.Közben számtalanszor anyu tartott,le e essek az ágyról a kanyarokban.Megérkeztünk a másik korházba és egyből a mütőben találtam magam.Közölték nem altathatnak szóljak ha fáj.Rengeteg maszkos ember nyüsgött körülöttem.Szépen nézelődtem egy darabig,emlékszem az egyiknek tengerkék szeme volt,csak az látszott ki belőle.Meg is kérdeztem tőle:Mit csinál a mütét után. Jó mi?Órákig szadiztak, a végére elájultam. Akkor közölték anyuékkal, az egész karomban be van minden eremben alvadva a vér,nem tudnak rajtam segiteni. Legközelebbi emlékem, hogy ujra mentőben vagyok, visznek máshová.Ahhogy vettek ki a mentőből ott állt az egész családom. Megint mütő,de itt már elaltattak. Kiderült,az Érsebészeti Klinikán voltam.A lábamból vettek ki ereket és ültették a karomba. 36 órával az injekció beadása után.Örjöngött ezért a prof.miért nem oda vittek rögtön.Sajnos reggelre leállt a vérkeringés a karomban.Anyu mondta, a prof. a könnyeivel küzködve mondta meg neki,hogy nincs más lehetőség, amputálni kell a kezem.Javasolta, hogy Budakeszire vigyenek, mert ott nemcsak a kezemmel,de a lelkemmel is törődni fognak. Én erről az egészről semmit nem tudtam, erős morfinszármazékokat kaptam, mert állitólag anyu szerint ha a takaró széle a kezemhez ért, már orditottam. Legközelebb egy hordágyon eszméltem, ki volt takarva a jobb kezem, a körmeim alatt sötétkék volt, a kézfejem püffedt és lila. Akkor láttam utoljára, és ismét mély koma következett. folyt.köv.
á
MIÉRT NEM TARTOTTAM MEG?
2010 február 5. | Szerző: kati_75
Kedves Porc!Hidd el,hogy nem volt könnyü döntés számomra ez az egész.Őszintén örülök, Neked sikerült 19 évesen az ami nekem nem.És feltételezem,hogy ugyanazzal a fiuval élsz most is,immár két gyerekkel.Képzeldd magad az én helyzetembe.Ha végigolvastad eddigi életemet rájöhettél, sokan neveltek gyerekkorom óta,de végül is az ilyen helyzetekre nem készitett fel senki.Mindig azt mondják az emberek,ha valaki körülményekre hivatkozik,körülmények mindig vannak.Az én körülényeim a következők voltak akkoriban?19 éves voltam,mindenféle anyai-apai segitség nélkül,rettenetesen konzervativ anyós-após jelölttel a háttérben.Nem mentegetni akarom magam,próbáltam segitséget kérni,mi a megoldás.Senki nem tudott semmit a családból erről az egészről.Talán,ha Mariékat,vagy papáékat beavatom ebbe más irányba terelnek.Anyu azt mondta amit leirtam,fiatal vagyok,Ő is tulesett már ilyenen,lehet még több gyerekem is,ne hamarkodjuk el a dolgot.Könnyebb erről itt most irni,mint akkor rászánni magam.Sajnálom hogy megtettem,de nem tudom,mi lett volna az életemben ha nem igy döntök.Egy biztos,ma is két kézzel élnék,és ha jól számololok 33 éves gyerekem lenne.NGY ÁRAT FIZETTEM EZÉRT A DÖNTÉSÉRT!
UJ FIU AZ ÉLETEMBEN
2010 február 5. | Szerző: kati_75
Miután sikerült első szerelmemet ilyen hülye módon elvesziteni,üresek lettek a napjaim.Tulságosan a tanuléssal sem foglalkoztam,mert időközben rájöttem,hogy sem a könyvelés sem a statisztika nem lesz az életcélom.Egyetlen tantárgyat szerettem a gépirást.Sokat jártam Mariékhoz, Keresztékhez.Náluk időközben megszületett második kislányuk isNéha Ildivel mentünk moziba.Időnként elmentem Apuékhoz is,de csak ritkán.Apu akkor már otthon volt,leszázalékolták egy ujabb infarktus miatt.Közben az alkohol és a rengeteg cigaretta miatt mindkét lábában combtőig érszükületes lett.Müteni nem lehetett a gyenge szive miatt.Nagyon sokat beszélgettünk,de a multra nem tértünk ki.Ha nem tudtam menni,akkor a mamával leveleztünk,megirta mi ujság náluk én viszont.Nagyjából igy telt a 2.és a 3. évem a suliban.Nyáron elmentünk Ildivel dolgozni nyári munkára utánna nyaraltam a vidéki rokonoknál.Kezdődött az utolsó év a suliban.Készültünk az érettségire,én jelentkeztem a Közgazdasági egyetemre.Gondolom Mari és Nándi hatására,hisz ők ezt végezték,és biztattak,próbáljam meg.De a Mamáék is folyton mondták:Tanlj, tanulj amig lehet.Nem kellett semmit csinálnom otthon,pedig ott volt a nagy kert és a háztartás.Azt hszem a téli szünetben történt,hogy Ildi elcsal egy DISCO.-ba ahol az unokaöccse is játszott a zenekarba.Mivel szerettem a zenét és táncolni is igy mentem.Egyszercsak leült az asztalunkhoz 2 fiu,az egyik jóképü,csinos volt,rögtön megakadt rajta a szemem.Nemsokkal később fel is kért táncolni,ettől kezdve egész este együtt táncoltunk.Hazakisért és megbeszéltünk egy későbbi randit.Mindketten ott voltunk a megbeszélt időben,és ettől kezdve minden szabadidőnket együtt töltöttük.Szinte észrevétlenül ujra szerelmes lettem.1 évvel volt idősebb nálam,nevezzük őt Lacinak.Ő is tanult még,utolsó éves volt egy szakmunkásképzőben.Időközben megismertem a szüleit is akik akkor voltak kb 60-as éveik elején,de még mindketten dolgoztak,bár elég betegesek voltak.Egyszerü,jókedélyü,de konzervativ beállitottságu emberek voltak.Szép lassan eljött az érettségi amin sikeresen tulestem,Laci is levizsgázott.A nyarunk szabad volt sokat moziztunk tánncoltunk,és rengeteg időt töltöttünk a szüleinél. Ugy emlékszem,ebben az időben visszaköltöztem Anyuékhoz.Nevelőapám bocsánatot kért mindenkitől,fogadkozott Ő is Anyu is,hogy már nem történhet meg ilyen nem tudja mitől vesztette el akkoriban a fejét.Mamáék sem voltak mátr fiatalok,nehezen birtak velem,és Keresztéknek kellett segiteni a két lány mellett.Igy visszaköltöztem ujra a saját külön kis szobámba.Nevelőapámmal nem sokat foglalkoztam,viszont jó volt, hogy ujra Anyuval vagyok.Közben megtudtam, hogy nem vettek fel az Egyetemre igy munkahely után néztemMinden más szóba jöhetett csak a szakmám nem.Sikerült szeptemberbeen egy számitóközpontban elhelyezkednem adatrögzitőként.Nagyon szerettem csinálni, és egy rendkivül jó, fiatal nőkből álló társaságba kerültem.Egyszóval boldog voltam.Jól megvoltunk Lacival,Jól éreztem magam a munkahelyemen. Ráadásul novemberben Laci megkérte a kezem.Volt egy csendes kis presszo ahová nagyon sokszor beültünk,ott történt a nagy esemény.Emlékszem,hazafelé le sem vettem a szemem a gyürüről,ugy kapaszkodtam a villamoson,hogy mindenki jól lássa.Novemberben szük ccsaládi körben megtartottuk a hivatalos eljegyzést.Egyszóval az 1976-os év volt talán a legjobb az elmult 3 évből.1977.-ben is jól indultak a dolgok,Lacinak jó munkahelye volt és minden rendben ment.Márciusban aztán kiderült,hogy terhes vagyok.Részünkről nem volt probléma,hiszen ugy volt,nyáron házasodunk,és lakunk az én szobámba.Mint irtam,Laci szülei konzervativ felfogásu idős emberek voltak,nem tudtuk,hogy mondjuk meg,én még a 19.-et épphogy betöltöttem és még akartam próbálkozni egyetemmel.Anyuék tudtak róla,megbeszéltük,lehet még sok gyerekünk,nem akartunk Laciéknál sem botrányt igy ugy döntöttünk elvetetem.1977.április 8.-án bevonultam abbortuszra.EZ VOLT ELSŐ ÉLETEM UTOLSÓ NAPJA. folyt köv.Nagyon nehéz volt ezt a bejegyzést megirnom.
á
HÁZASÉLET!
2010 február 14. | Szerző: kati_75
Ott hagytam abba, hogy minden rendben van körülöttem. Nagyon jól éreztem magam a munkhelyemen Két müszakban jártam dolgozni,reggel negyed 8-tól fél 2.-ig, délután fél 2.-től fél 9.-ig. Ha nem volt munka előbb hazamehettünk,és minden szombat szabad volt. Amikor napokig alig volt munka kártyáztunk, még bunkónaplót is vezettünk havonta aki vesztett meghivta a többieket sütire. Volt aki teritőt himzett, volt aki kötött az üres órákban, és ami fontos RENGETEGET HÜLYÉSKEDTÜNK, velem az élen. Ha beteg voltam már jött telefon, mikor jössz már olyan csend van. Egy napon a főnök hivatott. Ugy gondolták, hogy tanuljak. Indul egy féléves programozói iskola, fizeti a cég, kapom a fizetésem nappal pedig járok suliba. Akkoriban a programozók rengeteget kerestek hozzánk képest, kötetlen munkaidőben dolgoztak. Hát mentem tanulni. Iszonyatos nehéz volt, főleg nekem aki a matekhoz sikhülye, logikája nulla. Napi 100 oldalkat kellett tanulni. Tanultam otthon, hátvégén anyóséknál, de nemsokat értettem az egészből. Elmentem a vizsgára de nem feleltem meg, csak egy papirt adtak, hogy végigjártam a sulit. Igy ért utol 78 nyara. Vertem tovább a billentyüket. Otthon sem sokminden változott kivéve engem. Egy idő után azon kaptam magam, hogy iszonyuan féltékeny vagyok. Ha a füszál a Laci felé hajlott, azt is kinyirtam volna. Lestem minden lépését, ha ránézett valakire veszeketem. Tudtam, hogy ez nem normális, próbáltam nem csinálni de nem ment. Nyáron ujra mentünk a Balatonra nyaralni, demár ott is pokol volt. Egyfolytában veszekedtünk, kivéve az ágyban.Ott mindig jól megvoltunk. Egyre többször fordult elő, hogy Laci felhivott a munkahelyeme3n, nem jön haza anyóséknál van segiteni kell anyósomnak az üzletben. Szerettem a két öreget, mondtam persze maradjon csak. Az sem tünt fel, hogy amikor ott voltunk vasárnap délutánonként elment biciklizni, sokszor órákig,mondván kell a kondi. Mindig is hiu volt a testére.Egyre sürübben jött a telefon. Egyszer azt mondta pár napig ott marad mert anyósom lebetegedett. Hamarabb végeztünk a munkahelyen gondoltam egyet, meglepem őket kimegyek hozzájuk. Otthon sehol senki, mentem az üzletbe, vidáman ott trécseltek, anyósomnak persze kutya-baja nem volt. Ösztönösen lehuztam a karikagyürüt az ujjamról, letettem a pultra és szó nélkül eljöttem, taxiba ültem és hazamentem az én kis szobámba. Bizonyos értelemben megkönnyebbültem, de rettenetesen üres lett az életem. Később megtudtam, hogy az üzlet környéknén lakott a barátnője, ugy tudom később ő lett a felesége. Nem tudom mióta tarthatott ez a viszony. Arra is gondoltam, hogy az egész esküvősdi csak időhuzás volt és otthon megbeszélték, vedd el majd később otthagyod, igy megmarad a becsületed.Nem tudom, de azt tudom, hogy szeretett, vaqlószinüleg a féltékrenykedésem is ölte a házasságunkat. Miután kiderült, hogy otthagytam az átlagvélemény az volt, hülyeséget csináltam, kinek fogok én igy kelleni, mégis volt valaki mellettem. Én döntöttem ugy, inkább egyedül, mint hülyének nézve! Igy ért véget első, és eddigi életem utolsó házassága. folyt.köv.
Oldal ajánlása emailben
X